D. Tóth Kriszta bevezetőjével jelent meg ez a cikk nemrégiben a WMN-en. A Proust-kérdőív 35, gyakran igen mélyre menő kérdést tartalmaz. Azt hiszem, életem egyik legjobb időszakában vagyok most, ezért nagyon örülök, hogy most jelent meg, és ez talán a válaszokon is látszik.
D. Tóth Kriszta: Amikor Ginát megismertem, televíziós PR-ral foglalkozott, és nem volt a helyén. Egyáltalán nem tette rosszul a dolgát, sőt. De láttam rajta, hogy nem ez az ő útja. A szemén. A mondatain. A kérdésein. Azon, hogy nem „píáros lelke” volt (bármit is jelentsen ez). Szóval akkor, amikor egyszer félrehívott, és bejelentette, hogy elmegy egy évre Spanyolországba töltődni és gondolkodni, egyáltalán nem lepődtem meg rajta. Akkoriban épp az én műsorom PR feladatait végezte, és – most már elárulhatom – eléggé összetojtam magam, hogy mi lesz velünk nélküle. De nem volt kérdés, hogy neki erre most nagy szüksége van, én pedig akkor már bőven jobban kötődtem hozzá, mint „csak” egy píároshoz. Szóval elutazott. Aztán visszatért, és előbújt belőle az a Gina, akit ma ismerek, aki például ilyen csodákat tud írni, és akinek ilyen szuper ötletei vannak. Szóval itt van az ideje, hogy ti is megismerjétek. Proust-kérdőív különkiadás, Prónay-Zakar Gina.